
A 7 card stud a legnépszerűbb játék a stud játékok közül. A játékot legalább kettő, legfeljebb nyolc játékos játszhatja. Minden játékos 7 lapot kap, ebből hármat képpel lefelé fordítva, a másik négyet pedig felfordítva. A cél, hogy a lehető legjobb öt lapos kombinációt hozd a létre a kezedben levő hét lapot felhasználva.
Ante: A 7 card stud játékokat általában ante-val játsszák, ami nagyjából 1/5-e a kis tétnek, de ez helyenként változó lehet. A leosztás megkezdése előtt minden játékosnak kötelező betennie az ante-t.
Bring in: Miután az első három lap kiosztása megtörtént és minden játékosnak egy lapja van képpel felfelé az a játékos, akinek a legalacsonyabb nyitott lapja van kötelezően be kell tennie a „bring-in”-t. Ez azt jelenti, hogy muszáj a kis tét felét a kasszába (pot-ba) tennie. Ez 2/4 $ alapon 1 dollár. A játékos, aki rá van kényszerítve a bring-in-re, dönthet úgyis, hogy nem csak a bring-it teszi be, hanem kiegészíti azt a kis tét összegéig vagyis 1$ helyett a kis tétnek megfelelő 2$-t tesz be a kasszába. Ha két, vagy több játékosnál ugyanaz az értékű legalacsonyabb nyitott kártya van, akkor az osztóhoz balról legközelebb ülő játékosnak kell betennie a bring-in-t. Ez a tét beleszámít az első kör licitálásba, úgyhogy addig, amíg senki sem emel nem kell újabb tétet betenned a pot-ba, hogy megnézd a következő lapot.
Összesen öt licitálási kör van. Stud játékokban ezt utcákna (street) nevezik. Fix limit 7 card studban minden tétnek és emelésnek meg kell egyeznie vagy a kis, vagy pedig a nagy téttel, attól függően hogy melyik körben vagyunk. Az első két körben minden tét és emelés a kis téttel kell egyenlő legyen. A harmadik, negyedik és ötödik körben pedig minden tét és emelés a nagy téttel kell megegyezzen. Például ha 2/4 $ alapú 7 card studot játszunk, akkor az első két körben minden emelés 2 $, a legutolsó három körben pedig ez a dupljára, vagyis 4 dollára emelkedik. Legfeljebb három emelés engedélyezett minden körben (tehát összesen négy tét)
A harmadik utca ( 3rd street): Először minden játékosnak két lapot osztanak képpel lefelé fordítva, amit csak ő lát és utána mindenki kap egy harmadik lapot képpel felfelé. Az a játékos aki a legalacsonyabb lapot mutatja be kell tennie a bring-in tétet, ami 1/2-e a kis tétnek. Ez a játékos dönthet arról, hogy emel-e a kis tét összegéig. A játékosok az óra járásával megegyező sorrendben cselekedhetnek és minden játékos dönthet, hogy eldob, megad, vagy emel. Minden tét és emelés meg kell egyezzen a kis tét összegével.
A negyedik utca (4th street): A negyedik lapot minden még játékban maradt játékos képpel felfelé kapja. Az a játékos, aki a legmagasabb lapokat mutatja (ebben a pillanatban a legmagasabb lehetőség az A-A lenne) cselekszik először. Dönthet arról, hogy dob, passzol, vagy hív (beteszi az első kis tétet). Ha két vagy több játékos osztozik a legmagasabb lapon akkor az osztótól balra legközelebb levő játékos kezdi a kört. A licitálás továbbra is az óra járásával megegyezően zajlik, csakúgy mint a legutóbbi körben. Ha egy játékos ebben a pillanatban párt mutat, akkor ős és a többi játékosnak is megvan a lehetősége, hogy kis tétet vagy nagy tétet hívjon. Minden tét és emelés meg kell egyezzen a kis (pározodás ez lehet a nagy) tét összegével.
Az ötödik utca (5th street): Az ötödik lapot minden még játékban maradt játékos képpel felfelé kapja. A játék az előző körökhöz hasonlóan zajlik, tehát a legmagasabb lapkombináció tulajdonosa cselekszik először. A harmadik és negyedik utcával ellentétben itt már minden emelés a nagy tét összegével kell meg egyezzen! Vagyis 2/4 $ alapú játéknál ez 4 dollár.
A hatodik utca (6th street): A hatodik lapot minden még játékban maradt játékos képpel felfelé kapja. A játék az előző körökhöz hasonlóan zajlik. Minden tét és emelés meg kell egyezzen a nagy tét összegével.
A hetedik utca (7th street): A hetedik és egyben utolsó lapot minden még játékban maradt játékos képpel lefelé fordítva kapja. A játék az előző körökhöz hasonlóan zajlik. Minden tété és emelés meg kell egyezzen a nagy tét összegével. Azokban a ritka esetekben, amikor mind a nyolc játékosnál játékban marad eddig az utcáig nem marad elég kártya a pakliban, hogy mindenki külön lapot kapjon. Ha ez történik, akkor ahelyett, hogy minden játékos egy lapot kapna képpel felfelé, egy közös lap kerül az asztal közepére, amit minden játékos felhasználhat, hogy létrehozza a legerősebb öt lapos kombinációját.
Terítés (showdown): Bárki, aki nem dobta el a lapját az utolsó licitálási kör befejezéséig megmutathatja a lapját, annak reményében, hogy ő viszi el a kasszát. Az a játékos, aki utoljára hívott (vagy emelt) kell először megmutassa a lapját. Ezután a többi játékban maradt játékos az óra járásával megegyezően dönthet arról, hogy megmutatja a lapját vagy pedig bedobja (muck). A legtöbb esetben az a játékos aki nem tudja megnyerni a kasszát ilyenkor bedobja a lapjait (muck), mivel nem akarja megmutatni a többi játékosnak, hogy mivel játszott.
Sunday Million Luigi 4. hely – Hetedik rész
46:43 admin
79102 megtekintés
Sunday Million Luigi 4. hely – Hatodik rész
87:23 admin
84546 megtekintés
Sunday Million Luigi 4. hely – Ötödik rész
107:55 admin
77003 megtekintés
Preflop játék short-handed asztalon (haladóknak) I. rész
Stackértékelés és a kispotos tornastratégia sarokkövei I.
7 card stud: hetedik utca (7th street/river)
2-7 Triple Draw pókersuli: 2.rész: Indulási stratégia
2-7 Triple Draw pókersuli: 3.rész: Indulási stratégia-kiegészítés